a sikeres vállalkozás 90 százalékban a megvalósításon múlik

A vállalkozók ugyanis hajlamosak túlértékelni az ötletet, ami a vállalkozás csupán 10 százalékát adja. Valójában a siker 90 százalékban a megvalósításon múlik.

Ahhoz, hogy egy cég hosszú távon stabilan működjön, főleg akaratra, a működtetéshez szükséges tudásra és pénzügyi tudatosságra van szükség – állítják a K&H szakértői és Balogh Levente, a Cápák között üzleti showműsor egyik befektetője.

A vállalkozói létforma népszerű hazánkban, azonban kevesen vannak azok, akik hosszú távon is sikeresek tudnak maradni. „Azt látom, hogy a hazai üzletemberek kevésbé tudatosak, ugyanis az ötlet fázisáig eljutnak, de nincsenek tisztában azzal, mi kell ahhoz, hogy el tudják indítani üzletüket, amit utána hatékonyan működtetnek. Gyakran ezért túlértékelik az ötlet jelentőségét, pedig az a vállalkozás csupán 10 százalékát teszi ki” – foglalta össze gondolatait Balogh Levente, a Cápák között üzleti showműsor egyik befektetője. A befektető azért, hogy segítséget nyújtson a leendő vállalkozóknak, az előző évadok tanulságai alapján összefoglalta, hogy melyek azok a tényezők, amelyek abban segítenek, hogy cégünk kiemelkedő legyen és tovább tudjon fejlődni.

 

akarjuk felépíteni a vállalkozást!

A személyiség szerepe rendkívül meghatározó, hiszen ezen is múlhat, milyen lesz maga a vállalkozás. Fontos, hogy aki elindít egy üzletet, az valóban elköteleződjön és fel is akarja építeni a céget. Ehhez világos, konkrét célokra, irányokra van szükség, hogy pontosan lássuk, merre tartunk valójában.

legyünk tudatosak!

Gyakori hiba, hogy egy vállalkozás nem rendelkezik a folyamatos növekedéshez elengedhetetlen üzleti tervvel. Fontos, hogy rendelkezzünk ilyennel és részletezzük a dokumentumban, hogy pontosan milyen terméket, kinek, milyen csatornákon keresztül, és hol szeretnénk eladni. Továbbá arra is érdemes kitérni, hogy mekkora az előállítási költség (ami nem egyenlő az önköltséggel), és mekkora profitot érhetünk el egy bizonyos időtáv alatt.

ne csak a főtevékenységben legyünk erősek!

A sikeres működtetéshez elengedhetetlen, hogy a saját szakterületünkön kívül más területeken is jártasak legyünk. Legalapvetőbbnek a gazdasági és marketing tevékenységek számítanak, de emellett a kereskedelmi ismeretek is ugyanennyire szükségesek. Fontos ugyanis, hogy egy vezető a saját feladatain túl képes legyen kiválasztani a megfelelő szakemberekből álló csapatot, átlássa a cég összes területének működését, és megfelelő módon menedzselje azokat.

 

„Sokat fejlődtek a hazai kkv-k az előző évadokban, de a fenti tanácsokon túl elengedhetetlen, hogy pénzügyi tudatosságuk is erősödjön. Erre már a kezdetektől fogva nagy szükség van, hiszen fontos, hogy stabil alapokon álljon a cég működése. Szakmai tudásunkkal és személyre szabott pénzügyi megoldásainkkal továbbra is arra ösztönözzük a vállalkozás iránt érdeklődőket, hogy merjenek belevágni terveik megvalósításába, amihez most gyakorlati segítséget is nyújtunk egy 5 alkalomból álló online rendezvénysorozat indításával” – tette hozzá Kökény Roland, a Cápák közöttben bemutatkozó vállalkozásokat mentoráló K&H Bank kkv szegmens marketing vezetője.

A K&H üzleti tippek a Cápák között befektetőivel online rendezvénysorozat ingyenes eseményei a kis- és középvállalkozásokat aktuálisan foglalkoztató témakörök mentén nyújtanak hasznos tanácsokat. További információért és regisztrációért kattints a rendezvények gombra.

Az érdeklődő vállalkozók ismét kipróbálhatják magukat, ha kockázati tőkebefektetőt szeretnének, mivel elindult a jelentkezés a Cápák között üzleti showműsor harmadik évadába, amelyet az alábbi gombra kattintva lehet megtenni.

A vállalkozások pénzügyi mentora jövőre is a K&H Bank lesz!