min múlik a hazai vállalkozások sikere?
Egy sikeres vállalkozáshoz nem csak kreatív és innovatív ötletre lehet szükség, sokkal több múlhat ugyanis a megvalósításon, a fogyasztó megismerésén és megértésén, mint a termék vagy szolgáltatás eredetiségén. A K&H ezért vállalkozásfejlesztési rendezvényekkel, e-tananyagokkal és webináriumokkal segíti az új cégek indulását és fejlődését.
Magyarországon pezseg a vállalkozói élet. Az Opten céginformációi alapján idén eddig 23 ezer új társas vállalkozás indult, év végére pedig akár a 30 ezret is meghaladhatja az új cégek száma, ami még az elmúlt évek kiemelkedő adatait is felülmúlná. A nemzetközi startup világban is egyre előkelőbb helyet foglal el Budapest, miközben több másik hazai nagyváros, mint például Győr és Debrecen is bekapcsolódnak az inkubációs tevékenységbe.
„Túl vagyunk azon a korszakon, amikor kényszervállalkozások születtek. Felnőtt egy olyan fiatal vállalkozói generáció, akik kreatív és innovatív ötleteiket saját cég formájában szeretnék megvalósítani. Ehhez azonban az ötleten és elhatározáson túl a megvalósítás is kell. Azaz, hogy miként tudják elképzeléseiket nyereséges, sikeres vállalkozásként valóra váltani” – emelte ki Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője. A kezdő cégek buktatóiról az RTL Klubon hamarosan ismét induló Cápák között című műsor stratégiai partnereként és a vállalkozások pénzügyi mentoraként, a jelentkezőknek és a fejlődni vágyó vállalkozásoknak tartott workshopon beszélt a szakértő.
mi kell a vásárlónak?
Bizonyára mindenki jól ismeri a Mi kell a nőnek című filmet, amiben egy férfi próbálja megérteni azokat a női élethelyzeteket,
amikre terméket kínál. Ugyanez a helyzet a saját vállalkozás esetén is. Egy másik irányból kell nézni a termékünket – a vevő
szemüvegén keresztül. „Minél inkább értjük és ismerjük a fogyasztót, annál biztosabb, hogy olyan értéket tudunk teremteni
számára, amiért hajlandó fizetni. A vásárló ugyanis akkor fog egy új terméket vagy szolgáltatást kipróbálni és megvásárolni,
ha az egy valós problémájára nyújt megoldást. Fogyasztó nélkül pedig nincs sikeresen, nyereségesen működő vállalkozás” – hangsúlyozta
a magyar startup világ legbefolyásosabb nőjeként is emlegetett Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezetője.
A cégek számára tehát elengedhetetlen tudni, hogy kik az ügyfelek, kiből lehet vásárló, mi jellemző rájuk, illetve a vállalkozás mivel nyújthat többet versenytársakhoz képest. Ezt a piac teljeskörű, tényeken és adatokon alapuló elemzése adhatja meg. „Nem csak a kezdő, hanem gyakran még a tapasztalt vállalkozások is beleesnek abba a hibába, hogy saját szubjektív véleményük szerint értékelik a piaci információkat” – mutatott rá Sziller Olivér, a MyConcept ügyvezetője a vállalkozások egyik tipikus buktatójára. Ezt az ún. megerősítési torzítást – amikor azokat az információkat látjuk meg, amik igazolják az elképzelésünket – tudják kiküszöbölni a piac jellemzőit felmérő kutatások. Ehhez és a megfelelő külső szakemberek megtalálásához is segítséget nyújt a K&H, a Cápák között műsorba jelentkező és vállalkozásindítást tervezők számára szervezett szakmai rendezvényeken és az uzletetide.hu vállalkozásfejlesztési oldalon.
út a fogyasztóhoz
A vásárló megtalálásával azonban még korántsem értünk célba. Meg kell találni azokat a csatornákat, kommunikációs felületeket,
amiken keresztül a termékünk eljuthat a felhasználókhoz. Az ún. „customer journey” fog választ adni arra, hogy a fogyasztó
honnan tájékozódik, miként ismeri meg a terméket és hogyan jut el a vásárlásig. Ennek az útnak a feltérképezése ad választ
a vásárlási döntés mögötti motivációra és egyben a termék használatával kapcsolatban felmerülő nehézségekre – anélkül, hogy
felesleges időt és energiát ölnénk a termék fejlesztésébe és gyártásába. „A siker tehát nem abban rejlik, hogy tökéletes terméket
fejlesztünk, hanem abban, hogy értjük és ismerjük a vevőinket” – hangsúlyozta ki a kkv szakértő.
Ha szeretnéd megnézni az eseményről készült felvételt és meghallgatni szakértő vendégeink előadásait, kattints a gombra!
Tudj meg, még többet a sikeres tőkebefektetésről!
Iratkozz fel a K&H: üzletet ide! edukációs programunk, a kockázati tőkebefektetés sikertényezői webináriumra, melyet Sziller Olivér közreműködésével készítettünk el! A kockázati tőkebefektetés sikertényezői webinárium „5” leckéből áll, melyet hetente e-mail-ben küldünk el Neked!